Tulipán csoport


Berghold Katalin
Óvodapedagógus

2012-től dolgozom a Színes Gyerekkert Óvodában, mint óvodapedagógus. Kapcsolatom az óvodával 3 éves koromban kezdődött, hiszen ide jártam gyerekként. Már akkor elhatároztam, hogy óvó néni szeretnék lenni, az egyetemről pedig egyenesen ide vezetett vissza az utam.

Pedagógusként fontosnak tartom, hogy a gyermeket a játékon keresztül ismerjem meg és játékos, élményszerű tevékenységeken keresztül fejlesszem személyiségét, képességeit.

Fontos számomra, hogy szeretetteljes és elfogadó légkört teremtsek, ahol a gyermek biztonságban és igazán jól érzi magát. Hiszem, hogy pozitív hozzáállással és sok humorral mindenben megtalálhatjuk azt, ami szép és ami számunkra jó vagy kedves.


„Nagy adomány a humor, mely mindent megment. Mihelyt megjelenik, ingerültségünk és sértődésünk elillan, és helyükre derűs szellem lép.” Mark Twain

Pap Katalin
Óvodapedagógus

óvodapedagógus, szakvizsgázott drámapedagógus

Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni,
hogy hogyan érezték magukat szavaidtól. 
(Carl Wiliam Buehner)


Hiszem, hogy a személyiségünkkel nevelünk. Fontos számomra az egymásra figyelés, a nevetés, a nyitottság, az empátia. Mindent megteszek azért, hogy a gyerekek az óvoda csoportszobájába lépve vidám, szeretetteljes, elfogadó környezetbe érkezzenek, ahol megtapasztalhatják a körülöttük lévő világ csodáit.
2004 óta dolgozom pedagógusként. Folyamatosan keresem a szakmai megújulás lehetőségeit.
Szakmai célkitűzéseim között kiemelt helyet foglal el az érzelmi intelligencia és a kreativitás fejlesztése, a környezettudatos gondolkodás kialakítása.

Szabadidőmben szívesen járok operába, színházba, vagy teniszezem, kirándulok.

Aerial
Angol nevelő

Casey
Angol nevelő

Bodrog Tiborné (Ildikó)
Dadus néni


Csoport eseményei